Van az úgy, hogy az ember nem a legjobb periódusát éli. A baj csak az, amikor úgy érzi: a legrosszabbat. A félreértések elkerülése végett ez az ember nem egy általános alany, hanem személy szerint én vagyok. Történt ugyanis, hogy kirúgtak az állásomból.
Ilka azt mondta, nézzem a  jó oldalát. Miszerint:
– Sokáig alhatok.
– Akár egész nap a parkban leshetem Vizslás Károlyt (akinek nem tudjuk a nevét, de miután hetekig törhette a fejét, míg Frakknak nevezte el a kutyáját, ezek után csakis Károly bácsi lehet).
– Különben is utáltam azt a munkát.
Ami nem igaz. Fogalmazzunk úgy, hogy nem szerettem. Nagyon nem. De ez akkor sem azt jelent, hogy utáltam.
Na jó, de.
Viszont Ilka csak azt felejti el, hogy pénzt adtak érte, amiből többek között kávézni jártunk.
Mondtam is neki, hogy addig nincs kávézás, amíg nem szerzek új munkát. Erre beijedt és fél óra múlva hívott, hogy pont most ment el egy húsbolt előtt, ahol ki volt írva: HENTEST FELVESZÜNK.
Ilyen hát a jó barátnő, aki olyan, mint az úttörő: ahol tud, segít.
Szóval kirúgtak. Elvileg létszámleépítés miatt. Igazi csapatépítő tréning keretében történt mindez. Behívtak mind a tízünket, és megkért a csoportvezető, hogy mindenki írja fel azt a nevet, aki szerinte a legkevésbé hatékony. Attól sajnos költségkímélés okán meg kell válnunk.
Hogy oldja  a hangulatot, kalapba dobáltuk a cetliket, majd egyenként kihúzta és felolvasta a neveket. Tisztára, mint szilveszterkor a tombola, kár, hogy akit itt kihúznak, az húzhat el…
A végére öt szavazatot kapott Ibolya, akinek eddigi pályafutása során nem sűrűn sikerült pontosan megjelenni munkakezdésre, ám ettől viszont feljogosítva érezte magát arra, hogy ugyanannyival korábban is távozzon. Ötöt pedig Rózsa, aki nevéhez méltóan szúrós. Ám szép is, és ez sokat javít az imidzsén, főleg férfi kollégák berkeiben.
Na nézzük – gondoltam elégedetten – melyik virágszál távozik, mire a csoportvezető közölte, hogy ez csak vicc volt, a döntés már megszületett.
– Rozi, neked nincs férjed, gyereked, neked a legkönnyebb elviselni ezt az érvágást – mondta sunyin.
Ezt igazán szemét húzásnak tartottam, és cseppet sem viccnek. De az is elképzelhető, hogy nekem nincs humorérzékem, mert Ibolya és Rózsa viszont dőltek a röhögéstől. (Bár megjegyzem, hisztérikus hiénakacajnak jobban beillett.)
Másnap kaptam három havi végkielégítést és a kollégáktól egy cserepes virágot, de mondtam, hogy kösz, kotorékebem van, viseljétek csak gondját, és egészen az autómig el tudtam jutni mosolyogva. Ott aztán kitörtek a könnyek és amikor a piros lámpánál a saját  különbejáratú hajléktalan öregemnek kinyújtottam a szokásos apanázst, döbbenten kérdezte:  „Mi van királylány, te nem szoktál sírni, legközelebb nevessél, csak akkor fogadok el pénzt.” És ez annyira abszurd volt, hogy muszáj volt elröhögnöm magam. A végén még visszaadja a százast!
Hazaérve megkérdeztem a  cigánykártyát, mi vár rám a következő egy hétben. Veszteség, Szomorúság, Kevés pénz.

Mintha ezt kártya nélkül nem tudtam volna... Még jó, hogy csak egy hétre kérdeztem! De mi van, ha majd később is ilyen lapok jönnek??