Életem a cigánykártya
Irén jósnő élete saját jóslatai tükrében
6. rész
Egyelőre az a megtiszteltetés ért a házban, hogy én pucolhattam a zöldséget, különös tekintettel a hagymára, sőt, a feketemosót is én rakhattam tele reggel, délben, este. Így utólag már azt is bevallhatom, hogy az első fázist gyakran kihagytuk, mindjárt az ultrásba tettük a tányérokat, de ezzel a szakácsot dicsérem, mert olyan tisztára nyalva kaptunk vissza mindent.
Szóval, a konyha mögötti szabadtéri zöldségtisztító helyen nagy beszélgetések kerekedtek esténként, amikor úgy tíz körül nagyjából végeztünk. Háznép, feleségek, az egész társaság, külön regény lenne megírni a sorsukat.
Amint megtudták, hogy kártyát vetek, sőt, saját kártyám van, hát azonnal megrohantak, én meg egészen oda voltam a megtiszteltetéstől, hogy még Kotla is beavat sorsának rejtelmeibe. Egy felnőtt, tenyeres talpas családanya kért tőlem jóslatot! Sőt! Pénzt is adott, mondván, akkor ér valamit, ha rendesen megfizetik! Hát így kerestem én az első pénzemet kártyavetéssel. Jóval kevesebbet, mint a szüzességgel, de kis pénz is pénz.
Akkor még nem vezettem naplót a Kivetésekről, ám egészen jól vissza tudok emlékezni a helyzetre és a kérdezőre, úgyhogy a kivetett lapokra is.
A kérdése az volt, mit tegyen, hogy megtartsa férjét, aki kezd elfordulni tőle, mert meghízott és egy vetélés szövődményei miatt ki is „pakolták”, azaz eltávolították a méhét, így igazából már nem is nő, nem képes többé szülni, hormonháztartása is felborult. Emlékszem, nagyon zavarban voltam, mert alapjában tiszteltem az asszonyt, a kérdést pedig csak úgy egészen nagyjából értettem.
De tiszteltem nagyon, egyrészt, hogy ő már ilyen nagy, másrészt Omart is egyre jobban megszerettem miatta. Mert a szakácsnő csak úgy elsuttogta nekem a sorsát és a kérdést, kérlelt, nehogy elmondjam Omarnak. Tudtam, hogy Omar biztosan tudja. És ugyan el kellene utasítania, hogy ilyen tisztátalan nő főzzön neki, de ő annyira emberséges, hogy megtartotta a hű szakácsot. Vagyis elfogadta, hogy Randa megtartsa, vagy tudja a fene, mi volt – tény, hogy vele is valami olyasmi történt, mint az én kártyámmal.
Ez a kivetés azt kérdezi: Mit tegyen, hogy megtartsa a férjét?
(Ha kíváncsi vagy egy kártyalap jelentésére, klikkelj rá!)
Először a köztük való viszonyt raktam ki (3, 4, 5). A gyerek ebben az esetben változást, újdonságot, új helyzetet jelent a szerelemben (4), mégpedig valamilyen kellemtelen fejlemény kíséretében, amit az ellenség (5) jelöl.
A nő szívében szomorúság (6) honol a férfi (7) tekintetében.
Amit kimutat, az remény (8) a változásban (9).
Amitől fél, hogy elveszíti a szeretett személyt, aki anyagilag (10) és szellemileg (11) is támogatja.
A férfi szívében kétely (Hamisság, 13) és gyanakvás (14), szóval, nem bízik igazán a nőben.
Ezen a ponton kezdett el mozgolódni az asszony. Csettegett, sziszegett, talán még csapkodott is. Én meg nagyon nem értettem. Végre kibökte: nem merte elmondani a férjének, milyen műtétet végeztek valójában, mert szégyelli, hogy elvesztette női mivoltát.
Ezután arra tértünk át, mit mutat a férfi a nő felé. Magabiztosságot és jólétet (12. Pénz). Erre az asszony elmondta, hogy férje szobafestő, sokat dolgozik, jól keres és büszke arra, hogy stabil háttere a családnak.
Ezután tértünk rá arra, miként tudja megtartani a férjét. Az 18. Vígság és a 19. Vágy arra utalnak, hogy merjen örülni az asszony az élet apró dolgainak. Elmondta, bizony, túlságosan leköti a problémája, eléggé búval bélelt, savanyú, pedig hát van még jó néhány öröm az életben.
A 15. Családi ház, 16. Bíró, 17. Szerencse vonalat nem nagyon tudtam értelmezni. Olyasmit mondott a kártya, hogy üdvös lenne valamilyen hivatalos esemény a családban.
Kotla nagyon zavarba jött. Végül aztán kibökte: még nincsenek összeházasodva, valamilyen hivatalos gond volt kezdetben, ami azóta rendeződött, talán az útlevele nem volt rendben, már nem emlékszem ennyi év távlatából. Minden esetre az ő számára nagy felismerés volt, hogy a hivatalos házasságkötés, kis ünneppel, segíthet újra felépíteni a kapcsolatukat.
Még arra emlékszem, hogy másnaptól fogyókúrázni kezdett, megkérte, válogassam ki neki a legszebb répákat, hogy legyen kedve rágcsálódni nap közben.
Joggal kérdezheti az olvasó, honnan emlékszem minderre, ha akkor sem értettem. Nos, két dologra emlékszem biztosan. Arra, hogy szegény asszonynak kivették a méhét és arra, hogy nem voltak házasok. A „kipakolásra” éppen azért emlékszem, mert nem értettem. Próbáltam finoman érdeklődni a lányoknál, de kinevettek, egyik asszony pedig olyan bonyolult szavakkal adott magyarázatot, hogy egy kukkot sem értettem belőle. Akárcsak annak idején az Üdvözlégyből, amiben ott volt a malaszt és a méh, noha egyikről sem tudtam, micsoda. („Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van teveled, áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.”)
Ugyancsak joggal kérdezi az olvasó, honnan tudom, hogy ez volt a Kivetés. Egyszerű. Beleéltem magam az akkori helyzetbe, a zöldségtisztító hangulatába, előjött a feketemosó és a zöldségek szaga, az ólmos esti fáradtság és az a ficánkoló öröm, hogy komoly emberek jóslatot kérnek tőlem. Jól emlékeztem a kérdésre, és a többit a kártyára hagytam. Tudom, hiszem, tapasztalom, ha kezembe veszem a paklit és adott ember adott kérdésre gondolok, akkor a kártya kiadja a választ.
Furcsa így, ennyi év távlatából visszagondolni az akkori kislányra, aki voltam. Aki csak annyit hall, hogy eladott kis faszszopó cigánylány, valószínűleg nehezen képzeli el azt a szeretetteljes, bensőséges légkört, ami áthatotta akkori világunkat. És a reményt! Mert én világ életemben reménykedtem. Bíztam a kártyában, ami jó sorsomat mutatta. A tizenhárom évesek végtelen bölcsességéről és magabiztosságáról csak mostanában beszélt a mesterem.
Ígérem, majd azt is elmesélem, honnan bíztam annyira abban, hogy ebbe a mai élethelyzetembe kerülök, előbb azonban a kontraszt kedvéért egy közelmúlt élethelyzetet mutatok be.